Tudjátok, nem egyszerű ez a kézműves lét. Gyötrelmes, fárasztó, néha nagyon kilátástalan, mégis minden percét élvezi az ember. Hogy miért? Mert ezek nem csak termékek, hanem a kézműves szívének egy-egy formát öltött megvalósulásai. Más érzés a négy fal közül gazdát találni ezeknek, és megint más egy vásáron, ahol szemtől szembe látni a rajongó gyermekszemeket, a kis kezeket, amik magukhoz ölelik a Horgolmányaimat.
![]()
Ezeken a vásározós napokon érzem, hogy mennyi mindent szeretnék még tenni, milyen sok még meg nem valósult ötlet várakozik arra, mikor végre eljön az ideje.
Szeretem a munkámat. A horgolást. A Tarkaplaccot. A Horgolmányt. Minden küzdelmes percet, amikor csuklómerevítővel alszom, és mikor derékfájással küzdve, fekve horgolok. Itt a helyem és olyan ez, mint mikor a puzzle egy lényeges darabja a helyére kerül. Pontosan látom, hogy hogy simul a kézművesség az életem más részeibe. Furcsán könnyű minden lélegzet, amit azzal tölthetek, amit szeretek.
Mostanában sokat töprengek azon, mi lett volna, ha hamarabb merek lépni és hagyom ott a korábbi munkahelyem. Hol tartanék most? Mennyi mindent tapasztaltam volna meg? A kíváncsiság úz ilyenkor, és a "mi lett volna, ha" félmondat.
Az azonban számomra és Laci számára is biztos, hogy ennek az egésznek mennie kell, még ha olykor éjszakázások és 1 órás alvások árán is. Mert mindent kárpótol, mikor egy puha, finom illatú gombolyagból alkotok valami szépe, ami egy gyerek játéka lesz hosszú évekig. Ez az, amiért jó kézművesnek lenni.
